A tündérszép királykisasszony elhatározza, hogy férjhez megy. El is mondja apja urának, hogy hirdesse szét heted-hét országra. De csak ahhoz megy, aki kiállja a próbát. Kihirdeti a király, s özönlenek a hercegek, grófok, válogatott cigány legények.
Igen ám, de sorra megbuknak a vizsgán.
Egyszer arra jár a szegény vándorlegény, és beáll a sorba ő is, szerencsét próbálni. Nevetik is a hercegek, grófok, válogatott cigány legények, hogy mit akar itt ez a csóró, szerencsétlen, hiszen ők sorban kudarcot vallottak.
Mivel azonban mindenki próbálkozhat, egyszer a vándorlegény is sorra kerül.
- Menjünk ki, sétáljunk egyet a tündérkertben! - invitálja a királylány.
Kimennek, és elmennek a csilingelő aranyalmafa alatt, átmennek a szólószőlők között, és elérnek az ezüstpatak partjára. Ott a tündérszép lány lehúzza az ujjáról a gyémántokkal ékesített aranygyűrűjét, és bedobja a patakba, majd ezt mondja a legénynek:
- Vedd ki, és add a kezembe!
A szegény vándorlegény úgy tesz, ahogy a királykisasszony kérte, mire az megszólal:
- Ez a sok idióta meg mind a patakba ugrott!

Bíró:
- Nem szégyenli magát, már 3-szor van itt!
Gazsi:
- Miért szégyellném, hiszen maga minden nap itt van.