Békés családi este. A fiatalasszony duruzsolva szól a férjéhez:
- Ugye drágám az én szemem olyan kék, mint a nyári égbolt?
- Hát persze.
- És ugye az ajkam olyan, mint a frissen nyíló piros rózsa?
- Aha.
- Jaj, úgy szeretem, amikor ilyen költői hasonlatokat mondasz nekem!

Ha ilyen fejem lenne, elkártyáznám.

- Pincér! Kérek két tojást! Az egyik kemény legyen, a másik nyers, legyen mellette feketére égetett pirítós és ízetlen tea.
- De uram, ezt a mi konyhánk így nem tudja elkészíteni!
- Dehogynem. A tegnapi reggelinél is sikerült nekik...

Kb. 14 éves tinilány lehettem, amikor anyám kiküldött a piacra répáért. Mondta, hogy jól vizsgáljam meg, mielőtt megveszem, ne hagyjam, hogy mindenféle kókadt, fonnyadt zöldséget rámtukmáljanak.
Egy baseball sapkás alak volt az árus. Hangosan megkérdezte, hogy miben segíthetek? -anélkül, hogy felnézett volna.
- Megmutatná a répáját? -vágtam rá!
Erre ő felnézett a sapka alól. A fizika tanárom volt, aki aznap éppen besegített a feleségének. Abban a pillanatban esett le, hogy milyen félreérthető is amit mondtam. Úgy elvörösödtem, mint a pipacs! Felkacagott, aztán azt mondta:
- Alighanem azért börtönbe kerülnék!
Onnantól kezdve állandóan röhögtünk órán is, ha csak egymásra néztünk!